2011. augusztus 14., vasárnap

ARKANGYALOK KÖVEI



Fogadjátok sok szeretettel ezt a kis információcsokrot tőlem! (Mary)


ARKANGYALOK KÖVEI


Az arkangyalok az őrangyalok vezetői. Hatalmasak, erőteljesek, és szeretetteljesek. Minden egyes arkangyal egy bizonyos – rá jellemző – színben ragyog, és ez a szín utal is sajátságos feladatára. A különböző színű kövek használatával tehát behívhatjuk az arkangyalokat, és közeli kapcsolatba kerülhetünk velük. Ezeket a köveket mindig magunknál tarthatjuk, ezzel is fokozzuk a hatást. Akkor is nagyon hatékonyak, ha csupán elhelyezzük őket úgy, hogy mindig a közelünkben legyenek.


A kristályok színén és rezgésén keresztül Égi Segítők sokasága kapcsolódhat be életünkbe. Aki kedvet érez, annak érdemes ráhangolódnia kedvenc köveire, mert azok által megérezheti Őrangyalának jelenlétét, vagy akár szerető támogatását is. Hittel és figyelemmel személyre szóló üzenetek is kibonthatók kristályainkból.
Itt, most a legismertebb Égi Segítőket, és az ő köveiket gyűjtöttem össze, különböző forrásokból.

ARIEL
Nevének jelentése: „Isten Oroszlánja”
Aura színe: halvány rózsaszín
Segít feléleszteni a bátorságot és kitartást szívünkben. Erőt adó energiája és aurájának színe a RÓZSAKVARCban egyesül. Ezt a követ viselve vagy kezünkben tartva, közelebb érezhetjük magunkhoz Ariel gyengéd, mégis erőt adó lényét.


AZRAEL
Nevének jelentése: „Isten Segítsége”
Aura színe: nyersfehér
Ő az, aki segít a haldoklóknak, s az azokat ápolóknak. Ő fogadja a Fátyol másik oldalán az eltávozott lelkeket, és segíti a gyászolókat.
Ugyanakkor segítségül hívhatjuk minden olyan helyzetben, amely már megérett az elengedésre. Azrael együtt érző és vigasztaló jelenlétének halványsárga ragyogása az ARANY/KRÉMSÁRGA KALCITon keresztül a mi közvetlen energiaterünkbe is beáramolhat.


CHAMUEL
Nevének jelentése: „Ő, aki látja Istent”
Aura színe: halványzöld
Chamuel abban segít, hogy tisztán lássunk életünk minden területén. Arra ösztönöz, hogy az igazság felismerésével békét teremthessünk az életünkben.
Halványzöld energiáját, a ZÖLD FLUORIT rejti magában, így e kristály által még közelebb kerülhetünk Chamuel békítő, tisztánlátást elősegítő jelenlétéhez.


GÁBRIEL
Nevének jelentése: „Isten az Erősségem”
Aura színe: rézsárga
Ő az isteni hírhozó, az Örömhírt hirdető. Segítője mindazoknak, akik hivatásuk által egy magasabb valóság tiszta üzeneteit közvetítik az emberiségnek. Őszinte támogatója az édesanyáknak és gyerekeknek, a fogantatás pillanatától, egészen a születésig és azon is túl, a növekedés különböző kihívásaiban.
Gondoskodó, inspiráló energiája, az aurája színéhez hasonló, aranyosan ragyogó CITRINen keresztül áramolhat mindennapjainkba.


HÁNIEL
Nevének jelentése: „Isten Dicsősége”
Aura színe: kékesfehér
Ő az, aki abban segít, hogy felismerjük a bennünk szunnyadó isteni adottságokat, tehetségünket. Támogatást nyújt abban is, hogy ezek szerint élve beteljesíthessük küldetésünket, hogy életutunk valóban a Teremtő dicsőségét tükrözze itt a földi síkon.
A változást elősegítő, hűsítő kék energiája a HOLDKŐben bújik meg. Ennek a kristálynak a közelében bizonyosan megérezhetjük Hániel varázslatos jelenlétét.



JEREMIEL
Nevének jelentése: „Isten Kegyelme”
Aura színe: ibolya lila
Ő segít abban, hogy képesek legyünk megbocsátani magunknak és másoknak is. Mert amíg haragot őrzünk a szívünkben, a Teremtő kegyelme nem áramolhat be az életünkbe.
Jeremiel megbocsátást hirdető jelenléte lila színben tündököl, s energiáját az AMETISZT kristály idézheti meg.


JOPHIEL
Nevének jelentése: „Isten Gyönyörűsége”
Aura színe: pink
Ő segít abban, hogy meglássuk a szépséget és a bőséget a világban és az életünkben, valamint, hogy képesek legyünk felismerni a jót embertársainkban.
Mély rózsaszínű aurája, a hasonló színű kövekben, így például a VÖRÖS/RÓZSASZÍN TURMALINban rejtőzik, s jelenléte ez által a kristály által meghívható mindennapjainkba.



METATRON
Nevének jelentése: "Enoch, a próféta"
Aura színe: zöld és rózsaszín csíkok
Metatron egyike annak a két arkangyalnak (Sandalphon a másik), aki halandó emberként is élt a Földön. Így ő az, aki segíthet abban, hogy a legtöbbet hozzuk ki emberi mivoltunkból. Jelenléte igaz emberségre tanít.
A szívcsakra zöldje, s az abban rejlő megvilágosodás rózsaszínje kavarog aurájában, s kristályában, a GÖRÖGDINNYE TURMALINban is.


MIHÁLY
Nevének jelentése: „Aki Istenhez Hasonlatos”
Aura színe: bíbor, kékeslila
Mihály arkangyal az Igazság Kardjának hordozója, s a Fény legmagasabb rendű tulajdonságait képviselve, azzal harcol a félelmeink szülte démonokkal szemben. Ha aggodalmak, félelmek kezdik szorongatni szívünket, mindenképpen kérjük Mihály arkangyal segítségét.
A Szeretet erejével teljes lényét, ezüstösen csillogó, mélykék aura övezi, s ez még könnyebben behívható életünkbe a SZODALIT kristályon keresztül.



RAFAEL
Nevének jelentése: „Isten Meggyógyít”
Aura színe: smaragdzöld
Ő a Gyógyítás Arkangyala, minden létezőnek a meggyógyítója. Akár önmagunkat gyógyítjuk, akár másokat, vagy Szeretteink gyógyulásáért imádkozunk, hívjuk mindig bátran Rafaelt segítségül.
Gyönyörű zöld aurája enyhülést ad a gyógyulni vágyóknak, s ennek a csodás gyógyító energiának a színe és rezgése a MALACHIT kristályban bújik meg.


RAGUEL
Nevének jelentése: „Isten Barátja”
Aura színe: halványkék
Ő az, aki emberi kapcsolataink terén segít. Ha bármiféle nézeteltérés lép fel vagy tisztázatlan helyzetek nehezítik napjainkat, hívjuk segítségül Raguelt, aki halványkék, harmóniát sugárzó jelenlétével segít a kommunikációban, és kedvező végkifejlethez segíti a vitázó feleket.
Szelíd, békítő lénye az AKVAMARIN kristályon keresztül könnyen behívható mindennapjainkba.


RAZIEL
Nevének jelentése: „Isten Titka”
Aura színe: szivárvány színek
Raziel, akárcsak egy nemes varázsló segít befogadnunk a Teremtő titkait, de ugyanakkor abban is támogat, hogy megértsük azokat, s válaszokat találjunk kérdéseinkre.
Varázslatos jelenléte a szivárvány minden színében pompázik, s ahogy Ő segít fókuszálni gondolatainkat, energiái, mint egy prizmában, a HEGYIKRISTÁLYban összpontosulnak.



SANDALPHON
Nevének jelentése: "Elijah, a próféta"
Aura színe: türkiz
Ő azon arkangyalok egyike (Metatron mellett), aki olyan példamutató emberi életet élt, hogy halála után az arkangyalok körében kapott helyet. Ő segít abban, hogy fel tudjuk ismerni az élet csodáit, és hogy tiszta szívvel örülni tudjunk sikereinknek, bármekkorák is legyenek azok.
Jelenléte az önbecsülésre emlékeztet, s a TÜRKIZ kőben megbújó, nyugtató kék energiája, úgy mossa át energiamezőnket, akárcsak az óceánok hullámai.

URIEL
Nevének jelentése: „Isten Fénye”
Aura színe: halványsárga
Ő az, aki segít rávilágítani a dolgok lényegére. Ha az elveszettség érzése tölti meg szívünket, hívjuk Uriel segítségét. Útmutatásában feltétel nélkül bízhatunk, de azt is tudnunk kell, hogy mindig csak a következő lépést világítja meg előttünk.
Köve, a BOROSTYÁN, akárcsak egy szelíd gyertyaláng, bizalmat ébreszt bennünk a ránk boruló sötétségben.


ZADKIEL
Nevének jelentése: „Isten Igazsága”
Aura színe: sötétkék
Ő az angyali tanító, a Teremtő igazságának hirdetője. Zadkiel is a megbocsátást hangsúlyozza, mert csak ez által nyílhatunk meg teljes szívvel az angyali tanításra.
Mély bölcsességét, mélykék kövén, a LAPIS LAZULIn keresztül, még erőteljesebben érezhetjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése